Egyensúlyt találni….

img

Egyensúlyt találni….

2020. április 13.

Az otthonoktatás és a home office

Az újonnan kialakult helyzet elbizonytalaníthat minket és új megküzdési stratégiákat vagyunk kénytelenek elsajátítani. Evolúciósan társas lények vagyunk, az életünknek ezt a fontos részét vagyunk kénytelenek átrakni a virtuális térbe. Rákényszerültünk arra, hogy az oktatás, a személyes kapcsolatok és a munka címén akár 8-10 órát is online elérhetőek legyünk. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez nem szabad választás részünkről, hanem muszáj ezt tennünk, alkalmazkodnunk kell az aktuális helyzethez, akkor is, ha ez pszichésen megterhelő.

Elmosódott a határ a munkahelyünk és az otthonunk között, webkamerán keresztül láthatjuk egymás konyháját, hálószobáját és minden olyan teret, amit eddig nem osztottunk volna meg szívesen sem a kollégáinkkal, sem a gyerek pedagógusával, sem pedig a főnökünkkel vagy üzleti partnereinkkel. Veszélybe került az az intim tér, ahol igazán pihenhettünk, kikapcsolódhattunk és tehermentesíteni tudtuk magunkat. Érdemes legalább pszichológiailag tagolni a teret, ne hagyjuk, hogy összemosódjon a dolgozós, tanulós tér a pihenőssel. A krízis önmagában is megnöveli az esélyét annak, hogy túlhajtsuk magunkat. Az meg ráadás, hogy úgy fest, egy hosszan elhúzódó helyzetre kell felkészülnünk.

A családok sokkal több időt töltenek együtt, mint amelyet megszoktak. Senkinek nincs módja elmenni valahova, ahol nincsenek ott a többiek. Érdemes, hogy a házban mindenkinek legyen egy saját kis privát tere, sarka, ahova el lehet picit bújni a többiek elől és lehetőleg ott lesz egy kis csend J

A tér átrendezése, a funkciók tudatos strukturálása mellett fontos, hogy tudjunk valahonnan feltöltődni. A sok újdonság és az új digitális készségek kialakítása valamint az új megküzdési stratégiák kialakítása mentálisan megterhelő feladat.

Szerző: Puskás Nikolett


Legfrisebb bejegyzések
Címkék
Megosztás